LUDBREGEN TARTOTTÁK AZ IC TECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSÁVAL KAPCSOLATOS WORKSHOPOT

Tegnap tartották a ludbregi önkormányzat épületében az IC Technológia alkalmazásával kapcsolatos workshopot, amelyre az INTERREG V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 DESCO elnevezésű projektjében került sor.

A workshop két részből állt. Az első felében a résztvevők megismerkedtek az elméleti ismereteken kívül a legújabb IC technológia eszközeivel, a második, gyakorlati felében pedig az IC technológia alkalmazásának lehetőségeivel a közigazgatásban. Bemutatták a piacon jelenleg elérhető legújabb technológiákat, pl.az IOT-t, a CLOUD-t, a BIG DATA-t és ezekkel kombinálható eszközöket. Tették mindezt azzal a céllal, hogy a közigazgatásban növekedjen az információs technológia alkalmazásának szintje, teret nyerjen az innovatív gondolkodás és nyilvánosság, az adatok racionálisabb kezelése, javuljon a hivatalon belüli kommunikáció, bemutatásra kerüljenek azok a szükséges eszközök, amelyek a munkafeladatok hatékonyabb tervezéséhez szükségesek, valamint a könnyebb és gyorsabb ötletek kidolgozása érdekében szorosabbra lehetne fűzni a helyi önkormányzatokon belüli egyes ügyosztályok együttműködését.

A workshop ideje alatt megfogalmazódtak azok a problémák, amelyekkel a közigazgatásban dolgozók nap mint nap szembesülnek, mint pl. a közhatalom szerkezete, illetve a helyi önkormányzatok működésének különböző módszerei. Szintén problémaként vetődött fel az önkormányzatok belső ügyosztályaik, illetve az alkalmazottak közötti nehézkes kommunikáció, mert az alkalmazottak a kommunikáció eszközeként leggyakrabban csak e-mailt vagy a közvetlen beszélgetési formát választják.

„Az ilyen munkamódszer gyakran odáig vezet,  hogy az alkalmazottak olykor dupla munkát végeznek és elvesznek fontosnak tartott információk, mivel nincs olyan központi eszköz, amely egy helyen rálátást biztosítana minden adat megtekintésére, az elvégzett feladatokra és a kidolgozott dokumentumokra valós időben“ – mondta Petra Medimurec, a DESCO Projekt vezetője. Ezen kívül megemlítette, hogy ez csak egy lépés lenne a közigazgatás fejlődésének útján, mert rengeteg területen volna lehetőség a fejlesztésre.

„ Az ICT Technológia alkalmazása a munkavállalók körében bizonyos előnyöket jelentene, amivel javítani lehetne az együttműködést, az összedolgozást, és a feladatok gyorsabb elvégzését.  Az ICT Technlógia jelenlegi alkalmazási szintje azt mutatja, hogy legtöbbször OFFICE-t és könyvelői programokat használnak, viszont más eszközöket, különösen a projektek esetében sokkal kisebb arányban alkalmaznak. Az ICT közigazgatásban történő csekély mértékű és nem megfelelő használatának hátterében olykor a tudatosság hiánya áll, ami biztosítaná a munka fejlődésének lehetőségét, a hivatalok zömében az ICT felszerelés elavult és nem megfelelő, és nagy különbségek vannak a felszereltségek között is, ami megnehezíti a közigazgatási hivatalok közötti kommunikációt, de nagyban csökkenti a nyújtandó szolgáltatások színvonalát is“ – mondta Dubravko Bilic, Ludbreg polgármestere. Szintén kiemelte, hogy a workshop célja a problémák beazonosítása volt, ugyanakkor megoldásokat is találni, amelyekkel javítható lenne az együttműködés és a munkavégzés a közigazgatásban, ugyanis a közigazgatás szolgáltatásokat kínál a polgároknak, és emiatt gyorsnak, hatékonynak és könnyen elérhetőnek kell lennie. – „ Ha ebben az új technológiák segítenek nekünk, rajtunk áll, hogy alkalmazzuk is őket, és segítségükkel dolgozzunk a közösség boldogulásának érdekében“ – emelte ki mondadójában Dubravko Bilic polgármester.

A workshopon készült fotókat a következő linken tekinthetik meg: Radionica u Ludbregu